0. Rész – Az ősi ereklyék – Kronosz Kaszája

Mielőtt csak úgy belecsöppennénk a napjaimba, hadd meséljek el egy történetet:

A kép csak illusztráció

Egyszer egy kutató csapat egy feltáráson vett részt. Egy, még eddig sosem látott ereklyét fedeztek fel, melynek eredetét nem tudták beazonosítani, ugyanis egyetlen kultúra stílusára sem hasonlított, amit addig ismertek.
Az ereklye egy kaszára hasonlított, s mivel a hely alapján az ógörög időből származhatott, ezért Kronosz Kaszájának nevezték el. Kronosz az idő és sors istene a görög mitológia szerint, s kezében karddal vagy kaszával ábrázolták. A kasza az elmúlás jelképeként szolgált, s ezáltal hivatkozott az időre, s a végre, mint sors. Így hát az elnevezés egész találó, hacsak nem pontos volt a feltárt tárgyra. A romok, ahol a kutatók voltak egy másik titkot is rejtett, mégpedig egy kőtáblát, s azon rajta egy üzenetet, melyet lefordítottak:

“12 ereklye adja meg a választ,
Tizenharmadik űzi el a káoszt.
Nulla lesz a kezdet, és a vég,
Számozásuk tizenkettedikig ér.
Kérdésedre a válasz már adott,
A megoldás a versben lakott.”

A kép csak illusztráció

A kőtábla hátoldalán 12 jel volt kör alakban rendeződve és középen egy 13. jel. Ez valószínűleg az elején lévő üzenetre utalt.
A kutatók között volt egy nő, ki magával hozta még tipegő korban lévő gyermekét. Nem sejthette mi lesz a sorsa ezen döntésének, s nem tudhatta mily jelentőséggel bírt az a pár sorocska, melyet lefordítottak.
Már hetek teltek el, mióta megtalálták az ereklyét és a kőtáblát. Ez az éjszaka mégis más volt, mint a többi. Hogy miért? A kis tipegő barátunk kalandozni indult egymagában, valószínűleg megunta kis helyét a napok múlásával és úgy döntött feltalálja magát. Hát ez nagyszerű, mily leleményes kis teremtés, gondolnák az egyszerű emberek, viszont a kasza szabadon volt hagyva az egyik sátorban, ahol vizsgálták és adatokat gyűjtöttek. A kis virgonc útja viszont pont ide tartott.
Már egész sok idő eltelt. Néhányan felébredtek pár csörömpölő hangra, ami akkor történt, amikor pelenkás barátunk az ereklye irányába vette az útját nem törődve az akadályokkal, eszközökkel, amik gátolták céljait. Valószínűleg megtetszett neki, hisz olyannyira körberajongta itt mindenki már napok óta, annak biztos oka lehet, amit ki kellett derítsen.
El is érte célját, és odaért a kaszához, ekkor már elindultak páran a sátor felé, ahol volt a kis bajkeverő. Egy rohanó alak zavarta meg a sétáló társaságot, egy nő, ki felébredve tapasztalta gyermeke hiányát, s a zajokból csak rosszra tudott gondolni, amivel nem is tévedett, ám nem igazán ért időben oda.
A kis lurkó ugyanis a pengét tartott érdekesnek, amivel megvágta a kis ujjacskáját. Ettől felsírt, amire betoppant a brigád.
Az anya felkapta, ám a gyermek elvesztette eszméletét, majd egyazon pillanatban a szintén itt tárolt kőtábla halványan világítani kezdett, majd szétesett. Hirtelen szeles lett az idő, s egy mély hangot hozott a szél:

“A kasza mától a tiéd, mind erejével, mind átkával!
A vers elhangzott, a sors téged választott.
Tagadod, vagy használod, már mit sem számít neked,
kit az elmúlás hiánya átkoz mostantól.”

A gyermek kinyitotta szemét, s a seb az ujján eltűnt.
Az ott lévők nem tudták, hogy álmodták-e vagy sem, valós volt-e vagy sem, de a kőtábla darabokban volt, így az volt az egyetlen nyom, illetve a sérülés, vagyis inkább annak hiánya a piciny ujjon.
A csapat elhatározta, hogy megkeresik a maradék ereklyéket, hogy választ kapjanak az eseményekből adódó kérdésekre.

Így került hozzám majdnem 10 évvel ezelőtt Kronosz kaszája.

Hozzászólás