Történetátírás – Q&A

Aki jobban követi a blogom (meglepődnék, de igazából a későbbi olvasók számára is hasznos infó lehet), észrevehette, hogy új történetbe kezdtem.
Ez igazából a Suhanc Naplója sztori, viszont az eredeti verziójában.

Miért indult a Suhanc Naplója, ha nem is az az eredeti?
Úgy gondoltam, hogy jó motiváció lenne önmagam számára, ha egyfajta rendszerességgel kis darabokban íratnám magammal a történetet. Sajnos a kisebb részekre szedést nehéz másképp megoldani. Ekkor jött az ötlet, hogy egy naplónál kis bejegyzések vannak, illetve követhető, hogy hol van egy-egy részlet vége, illetve miért.
A probléma azzal a résszel volt, hogy miért is ír a főhős naplót, innen jött az emlékezetkiesés ötlete, tehát az sem volt már az eredeti történet része.

Miért térsz vissza mégis az eredeti verzióhoz? 
Sajnos egy idő után több problémába is belefutottam a naplóforma miatt.
Egyrészt furcsán néz ki. Hisz egy naplót nem tervez meg az ember, tehát csak írja és írja, ami viszont minden, csak nem szép egy iromány esetén.
Másrészt elütött az eredetitől nagyon a koncepció, miszerint emlékezet kiesése van a főhősnek. Egy idő után egyre kevésbé éreztem ugyanannak a történetnek ezt, így úgy döntöttem, inkább újraírom.

Leave a Reply