Egyre jobban érdekel milyen lehet az a világ, a világ, ahol minden olyan, mint egy játékban, ám mégis valóság. Vagy tényleg valóság?
Lehet ez a napló csak egy kitalált történet?
Újabb nap a kupola védelmében.
Egy sétával kezdtem a napot, próbáltam megtervezni mihez is kezdjek, mert sok mindenre szükségem lenne, de főleg információra.
De először talán az éhségemmel kéne kezdjek valamit.
Első lépésnek ez is megteszi a nap kezdete felé. Be is ültem egy útba eső fogadóba. Elég tömött hely volt, szóval osztoznom kellett az egyik asztalon. Szerencsére nem vette zokon az ott ülő személy, hogy bátorkodtam leülni én is táplálkozni az asztalhoz, ez megnyugvással tölt el, mivel az elmúlt napokban nem nagyon voltak segítőkészek az itteniek, legalábbis ingyen nem.
Már a végén jártam a reggelimnek, amikor váratlanul asztaltársam megszólított.
Új vagy itt? – kérdezte, ami jól esett számomra. Mármint nem az, hogy megkérdezte, hanem az, hogy végre egy kis társaság, mert kezdett eluralkodni rajtam az egyedüllét.
Igen, pár napja kerültem ide. – válaszoltam neki.
Erre ő nagy gondolkodásba kezdett, amit nem értettem.
Mi lenne, ha…? – kezdett bele, de félbe is szakította mondandóját.
Áhh, hagyjuk. – na jólvan, most velem beszél, vagy önmagával vitatkozik… Nem bírtam tovább.
Igen? Mond csak nyugodtan. – mondtam neki, hátha szóra bírhatom, kíváncsivá tett.
Semmi, semmi, nem lényeges. – vágta rá, persze nem hagytam annyiban.
Mégis miről lenne szó? – kérdeztem tőle, és erre végre már elárulta a dolgot. Megpróbálom felidézni a beszélgetés további részét is, fontos lehet később.
Igazság szerint jó pár hete kezdtem el én is itt élni. Még viszonylag mondhatom, hogy kezdő vagyok, de tudok egyet s mást azért. Amióta megismerkedtem az itteni szakmákkal, elhatároztam, hogy egyet én is kitanulok. Vannak ritka felszerelések, melyeknek az ereje csak a szakma mesterének mutatkozik meg igazán. Tehát a szakma speciális felszerelések. Ebből adódóan nem árt legalább egyet elsajátítani minél jobban. Így is tettem. Viszont nem olyan barátságos az egész rendszer, mint azt elsőre gondoltam.
Ezekhez a szakmaspeciális felszerelésekhez általában egy-egy elég nehezen megszerezhető alapanyag a fő alkotóeleme, tehát nélkülözhetetlen. Egyik feltétlene a megszerzésüknek, hogy jelen kell lennie egy szakmabéli személynek is a megszerzéskor.
Másik út a megszerzéshez az, ha megveszed valakitől, ami persze nem olcsó. Egyedül viszont nem megszerezhető, ugyanis viszonylag nehéz.
Hiába fizetnék más játékosnak, ugyanis ha ő szerzi meg, lehet lelép a zsákmánnyal, hogy eladja, ráadásul én sem tudhatok magamnak nagy vagyont, amit csak úgy rááldozhatok erre.
Ezért gondoltam, hogy egy kezdő játékos talán…
Nézett ekkor rám, és félbehagyta a mondatát, ugyanis kerek csillogó szemekkel, majdhogy nem nyáladzva figyeltem őt, amitől úgy meglepődött, hogy nem tudta folytatni a mondandóját.
Nem is csoda, hisz mint egy mennyből alászállt megmentő, akit körbevesz a mennyei fény, úgy láttam őt akkor.
A csendtől, amit az ő hirtelen elhallgatása okozott magamhoz tértem. Khm. Megkapartam a torkom, hogy visszarázódjak a valóságba. Kérdő tekintetét látván úgy gondoltam, ideje lenne reagálnom a meséjére.
Elmeséltem neki a helyzetemet, hogy mennyire semmit nem tudok semmiről, és pont kerestem valakit, aki tudna oktatni, ám fizetni nem nagyon tudtam volna sokat, emiatt elhajtottak többnyire.
Ekkor ő rajta látszott a csillogó tekintet. Na, szép páros.
Jeleztem egy kis köhögéssel, hogy látom a csillogó tekintét, folytatnám a mondandóm. Vette a jelet.
Tehát egy alkut kötöttünk végül.
Ő megtanít engem, amire csak tud, cserébe segítek neki megszerezni az alapanyagot.
Kiderült továbbá, hogy ő a páncélkovács szakmát kezdte pár hete, és most tanulta ki az első egyedi páncélzatot, amit el szeretne készíteni.
Továbbá bemutatkoztunk egymásnak a nagy mesélések után. Persze a becenevekkel, amit választottunk. Elmondta, hogy valós nevet íratlan szabály mondja ki, hogy tilos használni. Ez számomra kicsit fura volt, hisz kit/mit zavar, ha tudják a valós neved? Bár nekem ez jól jött amúgy is, így nem firtattam a dolgot.
Őt David-nek hívják itt, egyedül jött ide, illetve pár embert ismer már, de legtöbbjét itt ismerte meg, bár említette, hogy valószínűleg kinti ismerőse is van már itt, de még nem talákozott egyikőjükkel sem, ha itt is van/vannak.
David felajánlotta, hogy lakjak nála erre az időszakra, bár ezt inkább a saját céljából ajánlotta fel, ugyanis van egy műhelye a szakma gyakorlása miatt, amit drága fenttartani, így nem jönne rosszul neki ez a kis összeg.
Mellesleg ez nekem sem jön rosszul. Egyrészt testközelből láthatom a szakma fortélyait, másrészt kicsivel olcsóbban szállhatok meg nála, mint a fogadóban.
Este át is vittem a holmim, ami igazából csak pár ruha és a naplóm.
Igazán boldogan hajthatom le a fejem, hisz minden teher leesett a vállamról. Még egyszer megkérdezte David, hogy biztosan jó-e ez így nekem, hisz az az alapanyag jóval többet ér, mint amit ő tudásban adni tud.
Megnyugtattam, hogy jelenleg nekem ez sokkal többet ér, bármekkora összegnél, mert tudás híján eléggé megrekedtem haladást illetően, illetve a szakmák is érdekeltek, tehát több, mint tökéletes számomra ez a kaland.
Lassan majd nekem is el kell döntsem, melyik szakmát válasszam, de előtte még ki kell derítsem, mik vannak egyáltalán.
De azt majd legközelebb.
