A barátságos kereső

Már régóta egyengetem a suhanc.hu domain nevet, s ezzel együtt eme nevet is, de amióta átköltöztettem az oldalt egy fizetős tárhelyre (magyarhosting), és beizzítottam a WordPress-t, azóta valahogy sokkal jobban megy minden.  Bár személyes oldal/blog az egész mégis jó érzés látni, ahogy a “suhanc” szóra keresvén egyre jobb helyezést ér el az oldal a kereső találatai között.

Régebbi oldalaim során is voltak úgymond sikereim, de az sosem volt olyan, mint szerettem volna, bár annó volt egy egész aranyos segítőm, akiről majd egy külön oldalnyit írok, hisz egyrészt megérdemli, másrészt jó nagy adag leütés a billentyűn.
Illetve, ha véletlen feltörök, jó kis marketing lesz majd neki, és szerintem ér annyit a munkássága, hogy ha kicsit is, de támogassam.

Az első bejegyzés

Sokat töprengtem mire is használhatnám ezt a weblapot.

Miután átköltöztettem erre a tárhelyre az oldalt és belenéztem a WordPress világába, ami kezdetben blogoknak készült, elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha blogot írnék.

A naplóvezetést sosem értettem például, és hasonlóan láttam a blogkérdést is. Viszont belekezdtem egy blog/napló féle történetírásba így miért is ne írhatnék saját blogot?

Végülis elkezdem, legrosszabb esetben abbahagyom, de sokszor vannai agymenéseim, amikor jön egy téma, amit fejben jól kifejtek, megdiskurálom magammal, de aztán másnapra szinte el is felejtem.

Sokszor nincs éppen olyan személy a közelben, akinek kiadhatom az okfejtésem, és le kéne írni vagy valami, arra jó lesz ez a blog 🙂

Tehát úgy döntöttem nekiállok.

Sosem követtem bloggereket, így valójában nem mondom, hogy blogger leszek, nem tudom mi fán terem az olyan, viszont egy agymenéstárlatnak fogom ezt használni, főleg önmagam részére, de ha valakit érdekli, szórakoztatja, vagy tudom is én, akkor már megérte publikban lepötyögni az egészet.

Első lépések – 4. Rész

Talán a mai nap eseményei elárulják, pontosan hogyan is működik a világ, minél több a válasz annál több a kérdés is…

Első lépések – 4. Rész bővebben…

Az ismeretlen világ – 3. rész

Miután már utalások voltak az elfeledett világról nehéz volt letenni a naplót, vajon milyen lehet?

Talán kiderül.

Az ismeretlen világ – 3. rész bővebben…

Az idegen – 2. rész

Folytassuk hát a történetet a következő napon.
Egyelőre még minden homályos, de talán a mai naplóbejegyzés többet elárul.
Az idegen – 2. rész bővebben…

A napló – 1. rész

Létezett egy világ, ami már feledésbe merült, ám akadt valaki, ki papírra vetette életét, s ezzel együtt hátrahagyta az igaz történetét annak a világnak, melynek részese volt.

Olvassuk hát el közösen az ő történetét.

A napló – 1. rész bővebben…